Úgy döntöttünk, hogy az első hétvégénken megnézzük Gibraltár elsődleges látványosságát a sziklát, és a rajta tanyázó majmokat. A hegy tetején tanyázó berber makákók a Brit Honvédelmi Minisztérium védelme alatt állnak, ugyanis egy elterjedt mondás szerint az angolok addig maradhatnak itt Gibraltáron, amíg él majom a sziklán. Emiatt nagyon figyelnek rájuk, naponta etetik őket. A majmok egyébként egészen jól viselik az emberek jelenlétét a hegy tetején és bár tilos őket etetni, azért éles szemmel figyelik, hogy kitől mit lehet elcsenni. A chips-es zacskó hangjára pedig egészen felélénkülnek :)
No de következzen inkább néhány kép Gibraltárról:
A belváros:
A hegy tetejére három módon lehet feljutni: gyalog, busszal vagy siklóval. Mi a leggyorsabb és legkényelmesebb módot választottuk. :)
A siklópálya egyik állomása:
Kilátás a siklóból: Gibraltá és a távolban már Spanyolország
Gibraltári kikötő és az Algeciras-öbölben állomásozó gigasztikus hajók:
Miután kiszálltunk a siklóból rögtön megpillantottuk az első majmot. Mintha csak ránk várt volna:
Később mindenhol majmok voltak, békésen üldögéltek, nézelődtek, napoztak:
Egy panorámakép Gibraltárról: jobbra a Földközi-tenger, balra az Atlanti-óceán:
A Földközi-tenger:
Egy panoráma kép a Földközi-tengerről:
Egy kis fotózkodás a Szikla tetején. A nap borzasztóan sütött és a szél is nagyon nagy volt fent a kilátónál:
Ismét a Földközi-tenger:
Néhány majmóca akikkel találkoztunk:
A kilátóról már láttuk Afrika északi részét is: (igen, az a homályos hegy a háttérben)
Míg vártunk a siklóra egy fiatalabb majom Gergővel barátkozott:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése